Limitless – átalakítás felsőfokon

Úgy érzed, hogy Rangered még mindig nem elég feltűnő az utakon? Szeretnéd még inkább egyedivé varázsolni autódat? Erre a legjobb megoldás a Limitless kiegészítők beépítése.

A FEHOVA kiállításon is találkozhattatok a Limitless termékek forgalmazójával, a Pickup4x4 Kft képviselőivel. Megosztottak velünk néhány fontos információt azzal kapcsolatban, hogyan tudjuk feltunningolni Ford Ranger járműveinket.

Első kérdésünk mindjárt arra vonatkozott, hogy vajon az új modelleknél is tudjuk-e cserélni az egyes alkatrészeket. Mint megtudtuk az új Ranger modellekre ugyanúgy megoldható az egyes elemek cseréje, mint más gépkocsikra, hiszen a Ranger facelift beavatkozáson ment keresztül, így csak az eleje változott, na meg a motor, de ez az építést nem érinti.

A Ranger Raptor és az F-150-es Raptor sem maradhat ki a sorból, hiszen amely kiegészítő elem megvásárolható a „hagyományos” Rangerre, az a Raptorra is kapható.

Kérhető új maszk, gallytörő, sárvédő, esetleg csörlő is bármely modellre.

A Limitless a hasmagasság emelését szintén megoldja, így a terepviszonyokhoz jobban igazodhat az autónk. Az emelés nem okoz kárt a járműben, mivel TUV vizsgával rendelkező eljárás, minden szempontból bevizsgált, tesztelt. 

Akár olyan vagány megoldásokat is alkalmazhatsz Rangereden, mint például a cég exkluzív LED fényszóróval készült gallytörőjét, a különböző LED fényszórókat, melyeket akár a tetőre is rakhatjuk, egyedi kipufogórendszert, csörlőt, teljes Limitless haspáncélt, ami 6 részből áll.

A különböző karbon kiegészítők masszívak és különleges megjelenést biztosítanak.

Sok olvasónkban felvetődhet a kérdés, hogy egy újonnan megvásárolt Ranger esetében elvégzett átépítés miatt vajon elveszik-e a garancia? Például ha a hátsó féket tárcsafékre cseréljük, akkor mi a helyzet? 

Limitless válasza: Megoldható lenne a csere, hiszen nekünk meg van erre a technikai lehetőségünk, azonban hazánkban a kereslet erre az átalakításra igen kicsi, és az eljárás nincs engedélyeztetve, így nem végzünk ilyen fajta módosítást, mert előbb homologizáltatni kellene azt.

Egyébként a Limitless átalakításoknál nem avatkoznak be az elektromos rendszerbe, nem vágnak át kábeleket, és nem hegesztenek, így a garancia sem vész el. Az összes cserélt alkatrész, kiegészítő hivatalosan bejegyezhető a forgalmiba, EU-s és magyar bizonylatokkal egyaránt rendelkezik valamennyi termék.

Amennyiben valaki mégis az engedélynélküli átalakítás mellett teszi le a voksát, úgy egy balesetnél vagy átvizsgálásnál ez óriási problémát jelenthet, hiszen a gépkocsi tulajdonosának a felelőssége az átalakítás okozta következmény.

Az idei év újdonságaként említenénk meg,

hogy már a Limitless esetében is lehetőség van kerékcserére, ehhez valamennyi eszközzel rendelkezik a cég. Jelenleg csak felni és gumi cserét tudnak biztosítani, azonban jövőre várhatóan a náluk vásárolt felnit és abroncsot tárolni is tudják majd, így akár a téli, nyári vagy terepgumik váltása is megoldható lesz.

Idén már Raptorra is kérhető lesz a Limitless roló, amit manuális és automata kivitelben is forgalmaznak.