Az év egyik újdonsága: Ford F-150 Lightning

A környezetbarát elektromos technológia már a Ford pick up-ok berkeiben is utat tört magának. A 2023-as modellek között ugyanis megtalálható a kettős elektromos motorral készült F-150. A tisztán elektromos meghajtású Ford F-150 Lightning remek vezetési élményt biztosít és hatalmas erőt. A 4x4 hajtással, katonai minőségű alumíniumból gyártott felépítményével és új, független hátsó felfüggesztésével teszi igazán megbízhatóvá ezt a járművet.

A legtöbben még mindig óvakodnak a tisztán elektromos hajtású gépektől, főként az egy töltéssel megtehető távolság mennyisége miatt, pedig napjainkban már a jól kiépített töltőhálózatnak és az egyre nagyobb teljesítményű motoroknak köszönhetően ezzel sem kell törődnünk. Az elérhető hatótávolság kiszámítása nem egyszerű feladat, hiszen több tényező együttes megléte nagyban befolyásolja annak kimenetelét. A külső hőmérséklet, az útviszonyok, a klíma használat vagy az is hatással van a teljesítményre, hogy városban vagy országúton használjuk-e az autót. 

Persze mondhatjuk, hogy ez más meghajtásoknál is hasonló befolyásoló tényező, azonban az elektromos autók esetében még az akkumulátor használtsága és állapota is közrejátszik.

Természetesen vezetési stílusunkkal van ráhatásunk arra, hogyan tudjuk mérsékelni a fogyasztást. A fokozatos gyorsítás, a használat előtti otthoni előmelegítés, mely során az áramforrásra csatlakoztatott motort üzemeltetjük, mind olyan trükkök, melyekkel az akkumulátor élettartamát és a fogyasztást is befolyásolhatjuk.

A Ford EV akkumulátorainál a gyártó legalább 70%-os kapacitást garantál 8 évig és 100.000 mérföld használatig. Szerencsére olyan kiegészítő funkciók kerültek az autóba, amivel könnyebben meg tudjuk előre határozni a várható hatótávolságot. Így a fedélzeti mérleg rendszer szorosan kapcsolódik az intelligens hatótáv tervezővel. A műszerek kijelzik, hogy a platóra helyezett rakomány milyen súlyt képvisel, mennyi helyezhető el még a gépkocsin és ennek súlya mennyiben befolyásolja majd az egy töltéssel megtehető távolságot.

Az új generációs lítiumion akkumulátorból kétféle közül választhatunk. A normál hatótávolságú változat, aminek becsült teljesítménye 370 km-re elegendő, míg a bővített kapacitású akku 480 km megtételére ad elég energiát.

Nézzük tovább, milyen előnyei lehetnek az F-150 elektromos változatának. 

Gondoltad volna, hogy akár egy családi ház ellátható lenne a jármű akkumulátoraival? Pedig így van, áramszünet esetén nem kell a családnak a sötétben kuksolnia, csak kapcsold rá az autódra az otthoni hálózatot. Sőt a gépház alatt található külön rakodótérben elektromos csatlakozók kerültek elhelyezésre. 

22_FRD_F15_LIGHTNING_56312

Mint azt a modern szoftveres vezérlésű járműveknél tapasztalhatjuk, távoli, úgynevezett Ford Power Up vezeték nélküli frissítéseket biztosítanak az F-150-hez. Ennek segítségével új funkciók kerülnek az autó szolgáltatásai közé és akár külön szervízlátogatás nélkül egyes hibákat távolról orvosolhatnak.

Az olyan kiegészítők, mint például a “Telefon a kulcs” funkció, teszik igazán élhetővé és szerethetővé ezt a modellt. A kényelmes megoldás, mely azt eredményezi, hogy telefonunkat elő sem kell vennünk, az autó automatikusan nyit, zár vagy beindul, akkor jön igazán jól, ha tele mindkét kezünk. Hasonlóan kedvező megoldás a vezetőfülkében található 15,5 colos kijelző, mely tökéletesen személyre szabható beállításokkal rendelkezik.

De nézzük azokat az adatokat, melyek valamennyi gépjármű tekintetében az összehasonlítás alapja lehet. Az F-150 teljesítménye 563 lóerő, azonnal rendelkezésre álló forgatónyomatéka 1051 Nm, ami több mint az eddigi hasonló modelleké. Bivalyerős, képes akár 4,5 tonna vontatására is, teherbírása pedig meghaladja a 900 kilót. 

A Ford legújabb modelljének tervezésekor nagy hangsúlyt fektettek a formatervezésre. A legáramvonalasabb kasznijúnak mondható a új stílusú küszöbvédő elemekkel, légellenállást csökkentő motorháztetővel, strukturáltabb légbeömlőnyílással.

A kihajtható belső munkaterület és a majdnem 180 fokban lehajtható üléstámlák az autó belterét is a felhasználók igényeihez igazítja. Segítségével a kényelmes munkavégzés vagy a pihenés lehetősége is adottá válik. A komfortos belső térben a hátul ülők számára is hatalmas terület áll rendelkezésre.

Összességében elmondhatjuk, hogy a Ford F-150 Lightning modellje mindent megad, amit egy korszerű elektromos autótól elvárnánk, de mindezt ötvözi a márka keménységével és teherbírásával. Még rengeteg újdonságot tartalmaz, melynek áttekintéséhez érdemes felkeresni egy márkakereskedőt, ahol akár ki is próbálhatod a járművet.