Hamarosan Európában is elérhetőek lesznek az új Ford Bronco modellek

Miután a Ford Bronco meghódította az Egyesült Államokat, hamarosan már lecsaphatnak rá az európai pick-up rajongók is. Az új Bronco modell inkább a legendás 66-os verzióra hasonlít, egyesíti az F-sorozat keménységét és a Mustang szellemiségét.

A Ford Bronco Európai debütálásának csak a britek nem örülnek, hiszen az új modellt a Ford Európában csak a balkormányos piacokon tervezi elkezdeni értékesíteni. A Ford azt bejelentette, hogy a világszerte népszerű terepjáró egyes limitált kiadású változatai kizárólag csak „korlátozott számban” lesznek elérhetőek 2023-tól.

A Ford Bronco-t a gyártó mintegy 25 év kihagyás után vezette be újra a piacra 2020-ban az Amerikai Egyesült Államokban. Akkor még senki nem gondolta, hogy a Bronco valaha is felbukanhat majd az európai márkakereskedők kínálatában. Szakértők egybehangzó véleménye szerint  a döntést a Ford az autók európai piacán tapasztalható magas kereslete alapján hozta meg.

A Bronco egyébként ettől függetlenül jobbkormányos változatban megvásárolható már az Egyesült Királyságban, azonban nem a cég hivatalos csatornáin, hanem egy importőrön keresztül, de ez a forrás is csak korlátozott számban kínálja ezt a modellt a brit piacon.

Ezt a masszív és rátermett Ford terepjárót extrém Built WildTM tartóssági tesztelésnek vetették alá, innovatív kialakítása pedig garantálja az izgalmas vezetési élményt  minden terepen.  A mindig kalandra kész Bronco a frissíthető technológiák legújabb generációját kínálja a szabadtéri tevékenységek rajongóinak. 

Az új Ford Bronco külseje – robusztus kifinomultság

A Bronco stílusát a cég első generációs modelljétől örökölte. A cég mérnökei az eredeti modell 3D-s szkennelésével kezdték a terepjáró tervezési folyamatát, és megkerülték annak arányait, lényegében átméretezve a vonalakat, hogy megfeleljen a modern biztonsági és teljesítmény-követelményeknek.

Kialakítását a volán mögött tapasztalt szabadság ihlette. Minden egyes kalandhoz személyre szabhatjuk a Bronco-t. A könnyen levehető tetőt és ajtókat az általunk választott praktikus kiegészítők, például tetősínek egészíthetik ki, amelyek felkészítenek bennünket a tökéletes szabadtéri élményre. 

Ugyanolyan lapos orrú dizájnnal rendelkezik, mint elődje, bár számos olyan modern kényelmi funkcióval rendelkezik, mint a LED-es nappali menetfény, a jobb anyagminőség, a kényelmesebb ülések és a Ford korszerű SYNC 4 információs és szórakoztató technológiája. 

A terepjáró az amerikai piacon két- vagy négyajtós karosszériás kivitelben is elérhető – és mindkét opcióhoz kivehető keret nélküli ajtók és egy sor moduláris karosszériaelem tartozik, beleértve az eltávolítható keménytetőt, a lerakható puha tetőt, a bepattintható hátsó részt, vagy a világos ablakokat. A négyajtós modellek négy levehető tetőpanellel is rendelkeznek. Az európai piacon várhatóan csak a 4 ajtós változatok kerülnek majd forgalomba. 

FordBronco_CGrey_Dynamic_1

A jármű elejét a jellegzetes, teljes szélességű hűtőrács, a kör alakú fényszórók és a merész jelvények jellemzik, amelyek igazán egyedi megjelenést kölcsönöznek. A négyzet alakú karosszériaelemek úgy lettek kialakítva, hogy könnyebben láttathassák a SUV külső sarkait, és ezáltal könnyebben elvegyülhessenek a kihívást jelentő terepviszonyok között.

A Bronco számos egyszerű, de okos ötlettel is rendelkezik, mint például a csavarozható műanyag kerékjárati ívek és a nyomkövető irányzékok – megemelt részek az első szárnyak tetején, hogy segítsenek a vezetőnek megtalálni a jármű sarokpontjait –, amelyek rögzítési pontokként is használhatóak. Ez megkönnyíti a nagyobb tárgyak, például kenuk szállítását.

A Bronco levehető keménytetővel rendelkezik, amely hangtompító burkolattal rendelkezik a kényelmes közúti közlekedés érdekében. A kemény tető négy panelre is szétválasztható, az elülső két panelhez külön beépített tárolótáskák is kerültek a maximális rugalmasság érdekében. Az összes ajtó teljesen és külön-külön is egyetlen szerszámmal, mindössze nyolc perc alatt eltávolítható, így biztosítva a tökéletes frisslevegő-szabadságot, valamint még jobb kilátást kint a terepen.

A keret nélküli ablakok csökkentik az ajtók összsúlyát, így elég könnyűek ahhoz, hogy szinte bármilyen termetű tulajdonos eltávolítsa ezeket. A hagyományos, kivehető ajtós 4x4-es autók vásárlói nem tudják, mit kezdjenek velük, miután leszerelték, ugyanakkor a Bronco dedikált tárolótáskákat kínál, amelyek lehetővé teszik az ajtók biztonságos tárolását a fedélzeten belül, és percek alatt felszerelhetők. A tervezőcsapat a visszapillantó tükröket is a szélvédő elé szerelte, hogy az eltávolított ajtók mellett is megőrizzék a láthatóságot. 

FordBronco_CGrey_Dynamic_4

A Bronco számos más eltávolítható elemet is tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a testreszabást és a fokozott terepjáró teljesítményt, beleértve az elülső hűtőrácsot és a lökhárítót, amelyek eltávolíthatók és alternatív változatokra cserélhetők. A műanyag kerékjárati peremeket úgy tervezték, hogy terepen történő ütközés esetén sérülés nélkül váljanak szét, és könnyen és gyorsan cserélhetőek legyenek.

A Bronco-n számos egyedi dizájn, amolyan kincset rejtő „Kinder tojás” is található – olyan rejtett részletek, amelyek a Bronco örökségét ünneplik, és úgy tervezték, hogy a tulajdonos felfedezze ezeket a jármű használata közben. A példák közé tartoznak a rejtett kihajló Bronco logók, az eredeti 1966-os modellcsaládot ábrázoló grafika, a beépített sörnyitó, valamint a Bronco fejlesztése során a teszteléshez használt helyszínek rejtett GPS-koordinátái is.

A belső tér és az infotainment rendszer

A Ford a Bronco belső terét alaposan áttervezte – így a modellek belső lefolyónyílásokkal, penészálló vinil ülésekkel és szőnyegek helyett mosható gumiszőnyegekkel is elérhetőek. 

A digitális műszerfal és az infotainment képernyő is letörölhető, az autó kapcsolóberendezését pedig szilikongumi védi, hogy megakadályozza a víz bejutását az elektronika belsejébe. 

FordBronco_CGrey_Dynamic_7

A Bronco nem csak munkaeszköz, 12"-os érintőképernyőn vezérelhető, intelligens SYNC42 technológiával szerelték fel. Utazás közben kedvenc zeneszámainkat a 10 hangszórós B&O prémium hangrendszerrel élvezhetjük.

Vízálló a műanyag kárpitozás, slaggal mosható belső tér és a gumipadlón leeresztő nyílások találhatók.

Felfedezhetünk bármilyen járatlan utat, közben végig kapcsolatban maradhatunk a külvilággal. 

A 2022-es Ford Bronco alváza és futóműve

A legtöbb ugyanilyen célra épített terepjáróhoz hasonlóan az új Ford Bronco is nagy szilárdságú acél létrás alvázra épül, és számos nagy teherbírású felszereléssel rendelkezik, mint például a választható négykerék-hajtás, a tömör hátsó tengely, az elöl és hátul reteszelhető differenciálművek, a kiterjedt alvázvédelem és a kétsebességes váltómű.

Nem hiányoznak a futóműből a Bilstein lengéscsillapítók, a hatalmas, 35 hüvelykes terepabroncsok és egy pár félaktív bukókeret is megjelent a terepjárón, amelyek leválaszthatóak, hogy nagyobb kerékcsukló mozgást tegyenek lehetővé a nehéz terepeken.

A Bronco hasmagassága majdnem 300 mm, ami magasabb, mint az új Land Rover Defender modellé, valamint említésre méltó a 29 / 37,2 fokos indulási és megközelítési szög. Kategóriaelső gázolási mélysége akár 851 mm is lehet.

Motor és váltó

A Bronco két féle turbófeltöltős benzinmotorral választható. A belépő modell egy 2,3 literes négyhengeres blokk 270 lóerővel és 420 Nm nyomatékkal, míg a zászlóshajó változat egy 2,7 literes hathengeres EcoBoost biturbós motor 310 lóerővel és 542 Nm nyomatékkal. 

Mindeközben az USA-ban már bemutatták a 395 lóerős, 3,0 literes V6-os Bronco Raptort is. 

A váltó hétfokozatú kézi vagy tízfokozatú automata is lehet. 

A Ford Bronco vezetőtámogató rendszerei

A Ford az új modellt egy sor intelligens vezetőtámogató technológiával is felszerelte, ami a cég szerint kezelhetőbbé teszi a terepen való vezetést.

A Blue Oval terepkezelő rendszerében hét vezetői profil közül választhatunk – ezek közül négy a terepviszonyokhoz igazodik. A szokásos Normal, Eco és Sport módok mellett a vásárlók a Ford Sand, Baja, Mud/Ruts és Rock Crawl beállításait is megkapják, amelyek mindegyike a Bronco diffizárjaival és kipörgésgátlójával összehangoltan működik az autó mozgásakor.

A fejlett G.O.A.T (Go Over Any Terrain - off-road) vezetési módnak köszönhetően a Bronco könnyedén megbirkózik a legnagyobb kihívást jelentő tereptípusokkal is. A terepjáró abroncsokkal és nagysebességű off-road felfüggesztési rendszerrel ellátott Ford Bronco könnyedén megküzd minden kihívással.

Említést érdemel még a kissebességű tereptempomat (Trail Control); a Trail Turn Assist, mely a fordulókört nyomatékvektor-szabályozással szűkíteni képes technológia, illetve az elektromos szervokormányzás (EPAS) is.

Mennyi a mennyi?

A Bronco az USA-ban körülbelül 30 ezer dollárról indul adókkal együtt, bár a legtöbb vásárló sokkal többet költ rá, mivel számtalan extra és opciós kiegészítő csomag szerepel a kínálatban. 

A Ford Bronco ára típustól és specifikációtól függően 50-85 ezer angol font közötti sávban mozog a brit piacon, amely már tartalmazza az adókat és illetékeket is, így a Bronco a szigetországban nagyjából ugyanabba az árkategóriába tartozik, mint pl. egy új Land Rover Defender. 

FordBronco_CGrey_Dynamic_6

Sajnos az európai Bronco modellek várhatóan jóval 50 ezer euró felett indulnak majd, attól függően, hogy milyen specifikációkat kínálnak. Afféle előzetesként már ki is állították a Bronco néhány példányát a 2022. júniusi Szófiai Autószalonon, most pedig a Ford európai importmodellekért felelős főmérnöke azt is elárulta, hogy 2023 második felében kezdődhet meg az európai forgalmazás. Azt is elmondta, hogy csak a négyajtós változatot tervezik forgalmazni, és csak balkormányos kivitelben. A kis példányszámra pedig az a magyarázat, hogy a Fordnak is tartania kell magát a szén-dioxid-kibocsátási előírásokhoz.

Addig is, amíg az új Bronco modellek megérkeznek Európába, további információkért érdemes felvenni a kapcsolatot az Autócentrum Szabó Csoport weboldalán elérhető Ford értékesítő kollégákkal. 

https://www.autocentrumszabo.hu/ 

Fontos megjegyeznünk, hogy a Ford Bronco modellekre vonatkozó árak csak tájékoztató jellegűek, a nemzetközi árlisták és a folyamatosan változó valuta árfolyamok miatt változhatnak és mindig csak a megadott konkrét modellre vonatkoznak. 

Összefoglalás

A kezdetektől fogva a kalandokra törekvő fejlesztésű, sokoldalú Bronco olyan egyedi funkciókat kínál, mint a levehető panelek, a kifejezetten a tartozékokhoz tervezett beépített rögzítési pontok és a könnyen tisztítható anyagok, s mindezeket alapfelszereltségként. A Bronco ügyfelei a Ford által jóváhagyott tartozékok széles skálájából választhatnak, amelyek mindegyike a zökkenőmentes integráció és a maximális személyre szabás érdekében készült, hogy megfeleljen a különféle kalandos tevékenységeknek.

Rucz Lajos

fordforum.hu