Miért érdemes Ford Rangert venni?

Ez a fórum azért jött létre, hogy megkönnyítsük az autóválasztást. Most autóértékelési szakértők véleményeiből készítettünk egy összeállítást, hogy mérlegelhessetek, mi a legfontosabb, amikor egy pick-up vásárlása előtt álltok.

A Ford Ranger nem egy rossz választás. Ez egy közepes méretű pick-up, vagyis némileg kisebb, mint a nagyobb méretű Ford F-150-es modell. A Ford azonban úgy tervezte meg, hogy még így is megfelelő képességgel rendelkezzen. Az erős turbófeltöltős motor is alapfelszereltség a Ranger modellekben. Ez idáig rendben is van, de melyik modellt vegyük meg? Edmunds Ryan ZumMallen – a Ranger modellek  szakértője segít most a kérdések megválaszolásában.

Mit kell tudni a Ford Rangerről?

A Ford évtizedeken keresztül folyamatosan fejlesztette a Rangert, mielőtt a 2011-es modellév után leállította a gyártását. A Ranger távollétében a versenytársak elkezdték növelni az eladásaikat, ezért a Ford úgy döntött, hogy 2019-ben visszahozza a Rangert a piacra. 

Az új Ranger egy négyajtós, közepes méretű pick-up lett, két alapváltozattal: a kisebb, meghosszabbított, SuperCab nevű fülkével és a nagyobb, SuperCrew nevű személyszállító fülkével. Ezen belül választhatjuk ma az XL alapmodellt, az XLT-t vagy a még magasabb felszereltségű Ranger modelleket. Néhányukhoz az FX4 off-road csomag is tartozhat a kalandos szórakozás érdekében, majd 2021-től már a Rangers modellek még több képességgel is rendelkeznek.

Milyen motorokkal érkezik a Ranger?

A válasz egyszerű. Ebben a generációban minden Ranger modell turbófeltöltős, 2,3 literes négyhengeres motorral rendelkezik, amely 270 lóerőt és 420 NM nyomatékot ad. Ez igazán izmos egy közepes méretű pick-up számára, és mindössze 6,8 másodperc alatt gyorsítja fel a járművet 100 km/h-ra, ami nagyon jó átlag egy közepes méretű pick-up esetében. Mindegyik Ranger motorja 10 sebességes automata sebességváltóval párosul. A Rangerek vagy hátsókerék-hajtással vagy négykerék-hajtással érkeznek.

Milyen a Ranger belseje?

A belső kényelem nem kifejezetten a Ford Ranger erőssége. Ez az egyik dolog, ami alapján megállapíthatjuk, hogy a Ranger a tengerentúlról érkezett, ahol a vásárlók általában toleránsabbak a kemény anyagokkal és az egyszerű kialakítással szemben. Az Egyesült Államokban ezt már megszokták, hiszen egy Rangert alapvetően munkához használnak, de itt Európában a nem tetszetős műanyag felületek és a néha elavult stílus nem biztos, hogy bejön minden vásárlónak. A zavaros vezérlőelrendezés és a kis méretű gombok miatt nehéz a vezérlő panel használata vezetés közben.

Az első üléseken elegendő hely van mindenféle méretű járművezető számára. Maguk az ülések kényelmesek, és úgy lettek elhelyezve, hogy megkönnyítsék a be- és kiszállást. Hátul azonban nem kell sok kényelemre számítani, főleg a kisebb méretű SuperCab konfiguráció esetén. A nagyobb SuperCrew utastérben már jobb a helyzet, de a magasabb felnőtteknek valószínűleg előbb ki kell szállniuk, és ki kell nyújtaniuk a lábukat.

Egyértelmű, hogy a Ranger belsejét nem 2019-ben tervezték. Egyszerűen nem felel meg a modern középkategóriás pick-up piac szabványainak. Ezt sokkal könnyebb lenne megbocsátani, ha a Ranger kiváló ergonómiát kínálna, vagy ha a különféle gombok, tárcsák és kezelőszervek könnyen megtalálhatók és használhatók lennének – de ez sajnos nem így van. Kényelmesen kellene érezni magunkat a Rangerben a hosszú ideig tartó közúti utazások során is.

Milyen egy Rangert vezetni?

Először is, ami jó dolog: a turbófeltöltős motorjából nem hiányzik az erő, és kielégítő lendületet is ad, amikor szükség van rá. A hozzá tartozó 10-fokozatú automata sebességváltó néha „bágyadt” lehet, amikor eljön a váltás ideje, de általában jól párosul a motorral a zökkenőmentes szállítás vagy vontatás érdekében.

Sajnos a többi dolog már nem annyira fényes. A kormányzás következetlen – egyes kanyarokban érzékeny, máshol viszont hagy némi kívánni valót. Vannak más közepes méretű pick-upok is, amelyek nagyobb magabiztosságot nyújtanak az úton. A Ranger karosszériája néha jelentősen bedől, amikor kanyarban megyünk vele. Amikor egyenetlen utakon haladunk, a Ranger felfüggesztése sokkal durvább, mint sok versenytársé. Összességében a Ranger jól teljesít, kényelmesebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezhetjük magunkat vontatáskor is, de a tipikus mindennapi vezetés során sajnos lemarad a riválisai mögött.

Akik rajonganak a Ranger motorjáért, általában nem szeretik a többi vezetési élményt. Ez főként a Ranger kormányzása miatt van, ami szétkapcsoltnak és zavarónak tűnik sokak számára. Ráadásul sokan a kezelhetőséget hanyagnak, az utazást pedig túl durvának találják. Az ironikus az, hogy terepen vagy vontatáskor minden rendszer sokkal jobban érzi magát.

Mire képes a Ranger?

A Ranger jelentős maximális vontatási és hasznos teherbírással rendelkezik az osztályához képest. A Ford becslései szerint a Ranger akár 1 tonnát is képes szállítani a rakterében, különösen a SuperCab RWD konfigurációban, és minden változatában akár 3,5 tonnát is képes vontatni.

Ezek nagyon jó számok. Például a Toyota Tacoma maximális hasznos teherbírása 900 kg, maximális vontatási kapacitása pedig 3,2 tonna. A Nissan Frontier maximális hasznos teherbírása már csak 780 kg, maximális vontatása pedig csak 3,1 tonna. 

Ami a platót illeti, a Ranger alapfelszereltségéhez egy csupasz acélágy tartozik, de egyes változatok tartalmazhatnak védőágybetétet, amelyet a Ford újonnan kínált opcióként. Minden változat rendelkezik rögzítési pontokkal a nagyobb rakományok rögzítéséhez, és a platón bőven van hely, mert az oldalfalai meglehetősen magasak. Ugyanakkor ezek a magas falak megnehezíthetik a plató belsejébe való benyúlást, hogy a pick-up mellett állva egyszerűen lepakolhassuk a rakományt. Lehet, hogy fel kell oda másznunk majd.

Ennek ellenére a Ranger nemcsak szemet gyönyörködtető maximális kapacitással rendelkezik, hanem magabiztosan képes is közlekedni ekkora méretű rakománnyal. Nem minden közepes méretű pick-up mondhatja el magáról, hogy magabiztos vezetési élményt nyújt jól megpakolva is.

Milyen a Ranger technológiája?

A Ranger alapváltozataiból hiányoznak a fejlett technológiák. Az XL alapfelszereltségben csak egy kis középső kijelzővel és négy hangszórós hangrendszerrel rendelkezik – bár egy elérhető Wi-Fi hotspot is rendelkezésre áll. A fejlettebb technológiákhoz válasszuk inkább  az XLT-t vagy az ennél magasabb felszereltségű Ranger modelleket, hogy 8 hüvelykes érintőképernyőt kapjunk Apple CarPlay® és Android Auto™ okostelefon-integrációval, amelyek mindegyike már alapfelszereltség ezeken a modelleken. Ha valóban magasabb szintre szeretnénk emelni a technológiai jellemzőket, keressünk egy Technológiai csomaggal rendelkező Rangert, amelyhez már navigációs rendszert, első parkolóérzékelőket és adaptív tempomatot is kaphatunk.

A járművezetők többsége ma már szereti használni a SYNC® 3 infotainment rendszert, amely 2019 óta alapfelszereltség már az XLT modelleken is. A Ford 2021-től az alap XL modellekenk is alap opcióvá tette ezt. Ha kihasználjuk a technológia teljes képességét, például a rendelkezésre álló Wi-Fi hotspotot, a műholdas rádiót és a natív navigációt is, akkor a SYNC 3 egy igazi csemege a Ranger modellekben. Egyébként az Apple CarPlay® és Android Auto™ rendszerek is jól mutatnak a központi képernyőn. A vezetőtámogató rendszerek szintén a legjobbak közé tartoznak, így magabiztosan használhatjuk az adaptív sebességtartó automatikát is, ha rendelkezünk vele.

Mit vegyünk még figyelembe?

A közepes méretű pick-up osztály nem kínál hiányt a választási lehetőségekből. A Ranger egyik legközvetlenebb riválisa a lenyűgöző terepképességet kínáló Toyota Tacoma. Létezik még a Nissan Frontier, amely több mint egy évtizeden keresztül nagyrészt változatlan maradt, mielőtt 2021-ben új V6-os motort kapott, 2022-re pedig teljesen újratervezték.

Választhatjuk a Honda Ridgeline-t is. Erős teherbírással büszkélkedhet, és az osztály legkifinomultabb menetminőségével rendelkezik. Végül ott van a Jeep Gladiator, amely valamivel nagyobb a versenytársainál, és nagy teherbírású alkatrészekre támaszkodik az extrém terepképesség elérése érdekében.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a Tacoma lehet a megfelelő alternatíva a legtöbb pick-up vásárló számára, a benne rejlő szívósság és megfelelő méretű forma miatt. Sokan szeretik a Honda Ridgeline-t. Ha vontatásra és fuvarozásra csak alkalmanként van szükség, a Ridgeline messze a legjobb mindennapi használhatóságot kínálja az osztályban. De ha úgy gondoljuk, hogy sokat fogunk vontatni és cipelni, a Rangert mindenképpen érdemes megfontolni.

Ha egy Ranger mellett döntünk, melyiket válasszuk?

Az alap XL modell jó választás, ha olcsó pick-upot keresünk. Ha azonban a hétköznapi közlekedés és a hétvégi szórakozás inkább a stílusunk, akkor az XLT választása óriási előrelépést jelenthet a könnyűfém keréktárcsákkal és a továbbfejlesztett érintőképernyővel. Az XLT még a legfelső szintű Ranger modellekhez képest is ajánlott választás, amely többek között LED-es fényszórókkal és bőrülésekkel is rendelkezik. A Wolftrak modellt a Ford olyan embereknek szánja, akik szabadban dolgoznak és igen komoly tereptudást várnak el a járművüktől, ugyanakkor ezzel párhuzamosan egy komfortos személyszállítót is szeretnének a családjuk számára. A Wildtrak modellt a Ford azoknak ajánlja, akik ki is használják a jármű terep- és szállítóképességeit. A Stormtrak a Wildtrak sorozatra épülő modell,

ahol a megjelenés már sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott. Az MS-RT-t a Ford a nagyvárosi környezetbe szánta. Terepen viszont egyértelműen a Ford Ranger csúcsmodellje a Raptor lehet a legjobb választás. Az Autócentrum Szabó Csoport által üzemeltetett https://www.autocentrumszabo.hu/onlineauto webáruházban megvásárolva a Wildtrak modellek már nettó 12,5 millió forintért hazavihetőek, a Stormtrak modell ára jelenleg kb. nettó 14,2 millió Ft, az MS-RT modellek ára kb. nettó 17,6 millió Ft, a Raptor modelleket pedfig nettó 20,2 millió Forintért vásárolhatjuk meg.

 

Rucz Lajos
fordforum.hu
2022-09-15